20
Ahogy Viktor kilépett az ajtón, azon törtem a fejem, hogyan tudnék kijutni
a lakásból. Először, hogy utolérjem Viktort, aztán - mikor rájöttem, mennyire
nevetséges lenne valakit pont Londonon keresztül üldözni - csak úgy. Felvettem
a cipőm, és már kint is voltam. Nem akartam apával beszélni, így csak írtam egy
cetlit, hogy merre vagyok. A Hyde
Parkban álldogáltam, a tömeget bámulva, és azon töprengtem, nem kéne-e egy
street fashion blogot indítanom, amikor megpillantottam egy ismerős ruhadarabot.
Amber rikító piros kalapja még itt is kitűnt. Hirtelen beugrott egy kép, amint a telefonomon a lámpácska pirosan
villogott jelezvén, hogy le fog merülni, illetve egy üzenet Eriktől.
Előkaptam a telefonomat, az üzenet után kutatva, nem is vettem észre, hogy
Amber addigra ellavírozott mellettem, és mintegy mellékesen odaköszönt. Felkaptam a fejem,
mert hirtelen nem is tűnt annyira fontosnak az az SMS. Elé ugrottam, ezzel
megtorpanásra késztetve. Nem örülhetett nagyon, hogy megint lát, de eléggé lefagyott
ahhoz, hogy nem ellenkezett, mikor megragadtam a kezét, és lerángattam az
útról.
- Mit képzelsz magadról?! - fakadt ki - Dolgom van, nem érek rá a barom
szerelmi ügyeiddel foglalkozni! - nézett rám a haján keresztül, amit
minduntalan a szemébe fújt a szél. Megfogadtam magamnak, nyugodt maradok, és
nem hátrálok meg, ha elérkezik ez az idő, de nem volt egyszerű dolgom.
- Nem - mondtam fojtott hangon - Csak veled szerettem volna beszélni. Hiányzik
a legjobb barátnőm.
- Tényleg? Talán máshol kéne keresned - nézett félre.
- Ne, kérlek ne...Nem teheted ezt! Szükségem van rád! - próbáltam keresni a
tekintetét, de minduntalan a fákat fürkészte.
- Látod?! Megint minden rólad szól! Ha NEKED van rám szükséged, akkor
megjelensz, de nem érdekelt soha, hogy vajon nekem van-e rád!
- Ez nem igaz! Te sértődtél meg minden ok nélkül...
- Minden ok nélkül?! - vágott közbe - Amikor csak beszélgettünk, mindig te,
Erik, vagy te és Erik volt a téma. Azt soha nem kérdezted, velem mi van.
- Ez nem igaz!
- Tudtad, hogy már csókolóztam Lucassal, nem?! - folytatta megállás nélkül.
- MI?!
- Emlékszel mennyi ideig terveztük, hogy elmegyünk a Little Mix koncertre,
aztán az utolsó pillanatban mondtad le.
Közben az emberek jöttek-mentek, mindenki rohant valahova még így vasárnap
is, csak mi álltunk egyhelyben. Összébb húztam magamon a kabátom, és átkoztam
magam, hogy nem hoztam kesztyűt.
- Figyelj, én tényleg sajnálom - fogtam meg a karját. - Ami történt, már nem tudom megváltoztatni,
csak annyit tehetek, hogy megpróbálom nem elkövetni ezeket a hibákat többször.
- Tudod, nekem találkozóm van Lucassal egy negyed óra múlva, úgyhogy lassan
mennem kéne... - még mindig nem tudtam eldönteni, hogy csak udvariasan próbál
lepattintani, vagy megbocsájtott, de a szája sarkában bujkáló mosoly reményre
adott okot, magában egy picit már mosolyog is. - Becsszóra?
- Igen, és ígérem nincs több pasi!
- Naaaaa! - nevetett - Azárt ne vigyük túlzásba a dolgot...Ennyire gáz a
sztori Erikkel? - ölelt meg együtt-érzően.
- Túl vagyok rajta... - khmm-khm... Igazából
most nem is erre az esetre gondoltam...
Elbúcsúztunk, mert mennie kellett, ugyan még csak nagyon óvatosan, de úgy
tűnt a barátságunk újra megszilárdulni látszik.
Csak nem hagyott nyugodni a Viktoros
ügy, még vacsora közben is ezen járt az agyam. Ahogy lehámozom róla a ruháit...
Újra elfogott az az izgalmas bizsergés, mintha valami nagyon rosszat,
helytelent, de egyben mámorító dolgot tettem volna éjszaka. A két oldal küzdött bennem, a kíváncsiság, hogy
mi történt, meg persze a félelem is, hogy MI történt, meg persze (na, jó akkor
három) a sajnálat, hogy bármi is történt nem emlékszem tisztán.
