19- A reggelem Szőke Herceggel

19

˝A nap már majdnem feljött, mire a lány házához értek. Egész éjjel beszélgettek, és már mindketten nagyon fáradtak voltak. Búcsúzkodásra került sor, mikor a Szőke Herceg magához húzta a lányt, és megcsókolta. A lány olyan szenvedélyt még nem érzett egy fiú iránt sem. A herceg lassan elengedte, még sokáig nézett az ajtóra, ahol élete szerelme eltűnt.˝

Nagyjából kettő körül lassan ébredezni kezdtem, csak lassan kinyitva a szemem, már várván a rám törő fejfájást. Pislognom kellett párat mire kitisztult a kép, de azonnal el is takartam a képet a kezeimmel. Mikor kinéztem az ujjaim közül, reméltem, hogy csak képzelődtem, de nem. Sebesen felültem, amit egyébként nagyon megbántam, és megpróbáltam magyarázatot találni arra, hogy Viktor miért áll egy szál törölközőben a fürdőszobámban. Mikor észrevett, lustán végignézett rajtam, mire észbekapván magamra rántottam a takarót. Ugyanis csak fehérnemű volt rajtam, a tegnapi szerelésemhez híven ráadásul egy nem túl sokat takaró csipkés fajta.

- Jó reggelt. Már gondolkoztam rajta, hogy felkeltselek-e, de arra jutottam nem sietünk sehova. Egyébként ott egy pohár víz, meg fájdalomcsillapító az éjjeliszekrényeden.

- Köszi - nyúltam érte - Miért vagy a fürdőszobámban? - kérdeztem, de igazából azt akartam kérdezni, hogy hogyan kerül úgy általánosságban a lakásba.

- Hát... Felkeltem, és nagyon szarul voltam, gondoltam talán segít, ha lezuhanyzok.

- Arra nem gondoltál, hogy ezt nem igazán illik csak így???

- Őszintén?! Annyira kómás voltam, hogy fel sem tűnt, amíg ki nem léptem a zuhanyból, akkor meg már késő volt ezen pánikolni - ezzel rám kacsintott, és magára zárta az ajtót, majd pár perc múlva megjelent a tegnapi ruhájába visszaöltözve. Amíg nem volt ott, végig a tegnap estén pörgött az agyam. Vajon miért jött be? Együtt aludtunk? Ha nem, vagy tulajdonképpen ha igen akkor is, mi történt pontosan hajnalban?

- Te hol aludtál? - támadtam rá azonnal, hogy kilépett a fürdőből.

- Ott, melletted - nézett rám megrökönyödve.

- És mi van Lisával? Nem fog kiborulni? - szegény lány, én igazán nem tudtam, én nem akartam, én...

- Mi lenne vele? Van valami, amire emlékszel, és okot adna rá?

- Nem... Nem tudom, ezt akarom kideríteni, nem emlékszem semmire! - ez ugyan nem volt teljesen igaz, bár töredékek voltak csak meg. Ahogy az utcán sétálva poénkodtunk, és megadta a számát, és a név rovatba Herceget írt, mert előtte fejtettem ki, hogy mennyire emlékeztet egyre. Ahogy a nappaliban álló piásszekrényt dézsmáljuk. Illetve, ahogy lehúzza rólam a ruhát, én pedig az ő pólóját. Tényleg nem tudtam, hogy mi az egész történet, csak azt, hogy félek emlékezni.

Mondtam neki, hogy keressen magának nyugodtan valami reggelit, én pedig elmentem zuhanyozni amint kikerült a látóteremből. Valamennyit segített a fürdés, kezdett kicsit kiélesedni a látásom, és tisztultak az emlékeim is. Beugrott, hogy valamikor kora reggel ki kellett mennem hányni, és tényleg ott feküdt az ágyban, gondolom nem kamuzott erről.

Arra riadtam fel, hogy valaki csengetett. Gyorsan kiugrottam a zuhany alól, és lekiabáltam Viktornak hogy nehogy ajtót nyisson, majd én megyek. Magamra húztam valami ruhát, és felkaptam a székemről Viktor elhajított pulcsiját. Mire leértem Viktor már az ajtóban beszélgetett ANYÁMÉKKAL. Basszus erről meg is feledkeztem, most mit fognak szólni?! Viktor, amikor hallotta, hogy jövök rám mosolygott, és ezt mondta:

- Na, látják, már itt is van. Köszi Alyson, hogy idehoztad a pulcsimat- nézett rám jelentőségteljesen.

- Nincs mit - vajon mit kamuzott anyáéknak?

- Pont most meséltem el édesanyádnak, hogy tegnap ott hagytam Hyde Parkban a pulcsimat, benne a pénztárcám, meg a kulcsaim. Annyira hálás vagyok, hogy megtaláltad.

- És hogy találtátok meg egymást? - nézett rám apa szigorúan, nem hiszem, hogy hitt nekünk.

- Az teljesen véletlen volt - mosolyogtam rá ártatlanul - Katievel beszélgettem, és valahogy szóba került, hogy mit találtam. Hirtelen tök izgatott lett, és elkezdett faggatni, hogy hogyan nézett ki meg minden, és kiderült, hogy a bátyjáé a pulcsi. Megadta a számát, mert ő most vidéken van a nagyszüleinél, és én felhívtam Viktort.

- Ja, nekem meg pont útban van a ház munkába menet, így beugrottam érte - vette át a szót Viktor. Hmmm... Ez profi volt! Még pár percig csevegett apámmal, aztán adott két puszit, kikerült, és kisétált az ajtón. Nagyon kellemetlen volt a helyzet nem csoda, hogy ilyen gyorsan menekült, de nagyon szükségem lett volna, arra hogy megbeszéljük a hajnali esetet. Azért összességében hálás voltam neki, mert megmentette az estémet, és egy picit vígasztalt, hogy esélyes volt, soha többé nem látom, így tényleg nem volt okom parázni. Ha valakinek meg kellett oldania az ügyet az Viktor volt, nem én, sőt az igazság az volt, hogy ha akartam volna sem tudtam volna mit kezdeni, csak a "herceg" számát tudtam a lányét nem.

˝Mikor a lány már majdnem elengedte a fiú kezét, amikor egy furcsa árnyék futott át a hercege arcán. De mire a lány értelmezhette volna, már el is tűnt. Próbálta kiszedni a Hercegből, mi történt, mi változott, de ahelyett, hogy válaszokat kapott, a fiú inkább megcsókolta, azt hitte ez elhallgatatja a lányt. Persze tévedett, és bár a lány hagyta menni, még sokáig ült az ablaka alatt, arról ábrándozva, hogy vajon mit tett, mi történt igazából.˝

18- A buli

18

Valahogy azt képzeltem, ha szakítok a Erikkel, majd a legjobb barátnőm fog vigasztalni, együtt ennénk mindenféle szemetet, lehetőleg olyat, amiben sok  a cukor, néznénk a csajos filmeket tonnaszám, és minden erejével próbálna nekem új pasit szerezni, aki elfeledteti a régit. Hát nem ilyen volt. Már majdnem két hete szakítottunk, és teljesen egyedül voltam a problémáimmal, ugyan anyával kibékültem, aki, ha már itt tartunk, nem rajongott volna az ötletért, hogy megint pasizzak (és ez az álláspont sajnos még egy ideig szerintem maradni is fog), Amber pedig... Fura volt visszaszokni, nem várt senki reggel, nem hoztak kávét, nem volt ki megöleljen. Bármi történt velem, fordultam volna Erikhez, hogy elmeséljem, aki ugye nem volt ott. Vagy szimplán keresztülnézett rajtam. Mintha egy idegen lennék, és bárhányszor elment mellettem, egy kicsit még kisebb darabokra tört a szívem. A táncterem felé nem nagyon mehettem, pedig Mark meg a fiúk is hiányoztak, de nem akartam, hogy kellemetlen legyen az ottlétem. A kórusba visszamentem, csak a Chery - Katie páros is megbántódtak, mivel elhanyagoltam őket. Így leginkább otthon voltam és gitároztam, meg dalokat írtam/énekeltem, meg persze tanultam, hogy felhozzam az átlagomat. Az egyetlen pozitív változás a szakítás hatására az volt, hogy elkezdtem megint futni. Majdnem minden második nap kimentem a Hyde Parkba, mert segített levezetni a felgyülemlett haragot, fájdalmat...

Péntek koradélután Dee felhívott, hogy tudja, elvileg Erikkel szakítottunk, de szerinte olyan aranyos pár voltunk, és még egy óráig rizsázott, amikor kilyukadtunk oda, hogy tulajdonképpen mire is céloz. Egy bulit szervez szombat estére, és azt kérdezte, hogy lenne-e kedvem elmenni. Volt valami megjátszott mézes-mázosság abban, ahogy mondta, mintha egy picit túl lelkes lett volna, de inkább elhessegettem a gondolatot, hiszen Deeről beszélünk. Persze igent mondtam, neki is látnia kellett, hogy minden rendben velem, meg sem karcolt a szakítás. Úgy éreztem kezdek profi lenni az önhitegetésben.

Az egész szombatom a buli körül forgott, mindennek a helyén kellett lennie. Anyáék még mindig szobafogságban tartottak, de szerencsére a napokban el kellett menniük valami üzleti útra. Hajat mostam, kiválasztottam egy fekete ruhát, aminek a háta elég mélyen ki volt vágva, és feltűztem a hajam egy laza kontyba. Egy szép tusvonallal lerendeztem a sminkemet, nem akartam nagyon túlzásba vinni. Amikor belenéztem a tükörbe először éreztem a szakítás óta szépnek magam.

"And I don't want to see what I've seen

To undo what has been done.

Turn off all the lights

Let the morning come, come.

Why can't my life be just as in my dreams

To wake up to the birds' song.

Turn off all the lights

Let my heart shine for you."

Ahogy beléptem Dee-ék házába, azonnal megcsapott a pia szaga, és olyan erővel üvöltették a zenét, hogy a falak is beleremegtem. Gyorsan körbejártam, persze nem találkoztam egy ismerős arccal sem.

- Szia, cica! - szólt egy pasi, kb 3 évvel volt nálam idősebb, és tizenöt pohárral is ihatott többet. Részeg volt, NAGYON részeg, alig bírt megállni a lábán, és baromira kellett koncentrálnom, hogy megértsem amit mond - Akarsz dumálni? Vagy csinálhatunk mást is… - csak képzelődtem, vagy ez tényleg egy kacsintás akart lenni?

„Mintha bármire is képes lennél” - gondoltam. - Hozok magamnak valamit inni, neked is hozzak? - kérdeztem, de meg sem vártam a válaszát, felszívódtam a tömegben.

Valamikor éjfél felé megláttam végre Eriket, Deevel karöltve. Addig magányosan ácsorogtam egy pohár piával, nem mertem belegondolni sem, hogy mi volt benne. Megpróbáltam átvágni a tömegen, szinte már a nyelvem hegyén volt a köszönés, készen voltam a begyakorolt szövegem előadni (mégis mi másra jó ennyi idő egyedül??). Csak pár méterre voltam tőlük, szinte meg tudtam volna őket érinteni, amikor Dee észrevett, integetett, épp Erik is felém fordult volna, amikor Dee hirtelen visszarántotta, és megcsókolta. MEGCSÓKOLTA. Ott. A szemem láttára. Mindenki szeme láttára. Azonnal az a hülye gondolat villant át az agyamon, hogy "Te jó ég, ezek hogy nyalják-falják egymást!". Azonnal hányinger fogott el, és fel akartam szívódni, visszapörgetni az időt, meg nem történté tenni, amit láttam, otthon lenni. Az ajtótól pár méterre voltam, amikor beleütköztem valakibe. Természetesen az a részeg pasi volt, aki leszólított korábban. Kikerültem, és inkább irányt változtatva, egy csendesebb folyosó felé vettem az irányt.

- Te, mi a neved? Dumáljunk! - követett.

- Most mennem kell, bocs - megpróbáltam lerázni, de megragadta a kezem.

- Mi a bajod? Olyan jól passzolunk egymáshoz!

- Szállj le rólam! Nem akarok tőled semmit! - ekkor megpillantottam Eriket, aki felénk közeledett, valószínűleg átlátta helyzetet, mert ismertem azt az arckifejezést, amit vágott. Mintha csak Alexre nézne, mintha csak egy hajszál választaná el, hogy behúzzon az illetőnek, és ekkor bekattant, még mindig meg akart védeni. Egyszerre rohantak meg az érzelmek, hiszen még fontos voltam neki, de ugyanakkor milyen jogon tekint a tulajdonának. Hirtelen felindulásból a részeg pasihoz hajoltam, és vadul csókolózni kezdtünk. Egész jól csókolt, a fullasztó piaszag kivételével, az nem hiányzott volna. Ahogy kibújtam a karjai közül láttam a diadalittas csillogást a szemében. Mire arra néztem ahol Erik korábban állt, már nem volt ott senki.

- Ezt érted te az alatt, hogy nem akarsz semmit?! Legközelebb figyelmeztess, kíváncsi vagyok, milyen ha akarsz is... - úgy látszott, egy kicsit kijózanodott, már nem beszélt olyan artikulálatlanul.

- Jaj, hagyjál már, ez csak egy csók.

- De még milyen!

Legalább a te estéd jól telt - gondoltam, de hangosan annyit mondtam - Bocs, most tényleg mennem kell, az egyik barátnőmmel jöttem, és elkeveredtünk egymástól, meg kéne keresnem. - szomorúan nézett utánam, én pedig úgy döntöttem legjobb lesz, ha berúgok. Nem akartam a történteken elmélkedni, így gyorsan szereztem a piából még egy pohárral. Az itallal a kezemben lehuppantam a kanapéra. Éppen magamba döntöttem a tartalmát, amikor valaki olyan lendülettel ült le mellém, hogy magamra borítottam a felét.

- Basszus! A ruhám... - néztem a ruhámra tompán - Most már úgyis mindegy.

- Bocs, nem akartam, hogy rád ömöljön - nézett rém, mintha csak most venné észre, hogy ott voltam korábban is. Belépett a szobába Dee és húzta maga után Eriket is, aki mintha kezdte volna szintén "jól érezni" magát, láttam rajta, hogy már nem józan. Ez persze a kis bongyort nem zavarta, elkezdett táncolni, vagyis tulajdonképpen vonaglani Erik körül. Éreztem, ahogy kúszik vissza a pia.

- Utált ribanc, vagy ex? - kérdezte a fiú mellettem, aki láthatta az arckifejezésem és hogy kikre nézek.

- Mindkettő. - nem is igazán érdekelt honnan tudja.

- Az kellemetlen. Láttam ahogy lesmároltad azt a másik pasit a nappali közepén.

- És? - erőt vett rajtam egy velőig hatoló fáradság - Miért érdekel? Mindenki kavar mindenkivel.

- Ez igaz, de nem mindenki olyan látványosan mint te, meg az ex-pasid. Láttam ahogy rád nézett, amint a másik fiú szája elérte a tied, pont mint ahogy most is őket nézed.

- Szállj már le a szerelmi életemről, vagy úgy általánosságban rólam! Keress egy másik lányt, aki hajlandó szétnyitni a lábát neked, jó szórakozást hozzá! - a pohárba temettem az arcom, amikor feltűnt, hogy idő közben megittam az egészet - Szerzek egy másikat - tápászkodtam fel, éreztem ahogy kicsúszik a lábam alól a föld, a fiú pedig megfogta a derekamat, hogy nem essek el. Végignéztem rajta, és ekkor figyeltem meg, hogy csak egy-két évvel volt nálam idősebb, a haja majdnem a válláig ért, és borostás volt. Volt benne valami ami egy mesebeli hercegre emlékeztetett.

- Csak szerintem nem tudod, hogy mit csinálsz...

- Pontosan tisztában vagyok vele. Ezért van szükségem még piára. - lóbáltam meg az poharam. Nem értettem, miért mondom el neki, csak valahogy kibukott minden - Egyébként semmi közöd hozzá! Miért nem hagy békén senki?! Egy hülye kurva elhívott ide, majd lesmárolta az ex-pasim, egy részeg csávó rám szállt, most pedig te is el kezdtél csesztetni!! Én ezt már nem bírom!

- Hé, nyugi kiscsaj! Értékelhetnéd, hogy legalább valaki szóba áll veled. Menthetetlen vagy - mondta halál nyugodtan, miközben lerántotta az ölébe a mellénk érkező csajt.

- Szia. Lisa vagyok. Te vagy az a csaj, aki a padlóra küldte az osztálytársamat?

- Mi van? - néztem zavarodottan.

- Igen, ez tuti ő lesz - szállt azonnal a pasi is, mintha ott sem lennék.

- Hallom az egyik lány úgy lesmárolta, hogy azóta az örök szerelemről motyog...Egyébként Lisa vagyok. Az én pasimat is be akarod hálózni? - nézett rám halál komolyan.

- Mi?! Még a nevét sem tudom! - kerekedett el a szemem.

- Ez egy pillanattal előbb még nem zavart... - vonta fel a szemöldökét Lisa, közben a fiú odasúgta, hogy Viktornak hívják, ezzel kiérdemelve egy taslit a csajtól. - Ne hülyülj már! Honnan ismered? - fordult vissza Viktorhoz.

- Sehonnan. Idejött, és elkezdett a hibáimon csámcsogni. Pont ezért megyek is, nem akarok zavarni.

- Dehogy, maradj csak! Az előbbit nem gondoltam komolyan, csak vicc volt - nézett rám meglepetten, biztos nagyon bízott Viktorban.

- Hogy hívnak? - kérdezte Viktor.

- Alyson. Ti egy suliba jártok?

- Aha, az Eagle Heights-be, te?

- A Staneybrook-ba.

- Valahonnan ismerős ez a név... - nézett maga elé Viktor, mint aki nagyon erősen töri a fejét.

- Talán mert itt van a közelben? - kérdeztem.

- Hát nem tudom, biztos.

- Figyelj, Viktor. Anne most írt, hogy rosszul van, most hányt. Haza kéne kísérnem... Te is jössz, vagy még maradsz Alysonnal?

- Attól függ, mennyire leszel féltékeny?

- Én nem szoktam féltékeny lenni! - kacsintott rám - De vannak ötleteim, hogy mivel engesztelhetnél ki... - megcsókolták egymást, nem mint Erikék, ez olyan csók volt, amit akkor vált két ember, ha már rég együtt vannak.

- Maradnék, megkedveltelek - nézett rám.

- Akkor sziasztok, majd hívj ha felébredtél! - kelt fel Lisa Viktor öléből, mikor hallótávolságon kívül került, ránéztem a pasira.

- Bocsi, de baromi szar kedvem van, inkább én is hazamennék.

- Persze. Hazakísérlek. Na, gyere! - húzott fel, és úgy tűnt nem vette észre, az volt a mesterkedésem célja, hogy rávegyem, kísérjen haza. Kifelé menet még elkaptam Erik aggódó tekintetét, de mivel a keze Dee derekán nyugodott, nem igazán tudtam komolyan venni, csak a szemébe röhögtem, és Viktor társaságában kiléptem a hűvös hajnalba. Olyan volt, mintha végre engedne a lelkemet összeszorító fájdalom. Először csak magamba kuncogtam, de ahogy egymásra néztünk, mindkettőnkből kitört a nevetés, nem tudtam min is nevetünk pontosan, de nem is számított, csak jól éreztük magunkat.

17- Szilánkok

17

Reggel annyira fura volt, hogy nem várt rám, de még mielőtt teljesen bepánikolhattam volna, egy hang megszólalt a fejemben és azt mondogatta, hogy megoldom. Azért mert tegnap este nem vette fel, sőt attól tartok direkt ki....- NEM!!! Megoldom.

Mikor beértem a suliba, megláttam Ambert, pont jól jött volna a segítsége.

- Hali. Lenne egy perced?

- Miért, csak nem kidobott Erik? Hah, tudod... minek is próbálok veled beszélni?! Mennem kell. - és ezzel elviharzott mellettem. Első óra nagyon unalmas volt, szinte elaludtam, nélküle pedig olyan üres volt minden, pontosan tudtam, hogy nem fog bejönni, de egy próbát megért. Nem maradt más lehetőségem, elmentem én hozzájuk. 

A kapuban szembe jött Erik anyja, kedvesen köszönt, úgy tűnt nem tud semmiről.

- Jó napot! Erik itthon van?

- Miért lenne, itt? Suliban van, hogy-hogy itt keresed? - nézett rám nagy szemekkel. Nem akartam lebuktatni, ezért úgy döntöttem, nem árulok el semmit.

- Ja, hát én ma nem voltam benn, lehet, hogy ott van. Viszlát!

 Gyorsan eltűntem onnan, nehogy legyen ideje tovább kérdezgetni. Még egy ötletem volt, hogy hol keressem. Ahogy a próbaterembe értem azonnal észrevettem, ahogy ott fekszik az elnyűtt kanapén, először azt hittem alszik, aztán láttam, hogy csak zenét hallgat. 

-  Szia. Leülhetek? - kérdeztem amikor levette a fejhallgatót.

- Nem megkértelek, hogy ne keress? - teljesen le volt törve, és látszott rajta, hogy nagyon fáradt.

- Tudom, bocsi, viszont beszélnem kellett veled. Rendben, figyelj - végre felemelte a fejét, de a szemembe még most sem nézett - hibáztam, teljesen elvarázsolt ez az érzés, hogy... Nem is tudom, folyton attól féltem, hogy meg fogsz csalni. Sajnálom... - olyan jól begyakoroltam, hogy mit fogok mondani, de csupán nyökögtem, ezalatt Erik szép lassan feltápászkodott. Nem bírtam befejezni, egyre bizonytalanabb voltam... Mit kéne mondjak?!

- Hagyjad csak. A kérdés egyszerű, miért nem bízol bennem? Mindig azt kellett bizonygatnom, hogy nem, én téged szeretlek, és nem, nem csaltalak meg. Komolyan gondoltam, hagyj békén! Tudom, nem fogsz megváltozni. Vagy mégis úgy döntöttél, el akarod mondani, hogy mi a bajod igazából??? - félrekaptam a fejem, nem bírtam válaszolni - Ahogy sejtettem... - nevetett gúnyosan a szemembe, és otthagyott.

Nem tudom, hogy mennyi ideig maradtam még ott, de mintha valaki megnyomta volna a reset-gombot, minden ködös. Képek maradtak meg, szilánkjai a napoknak. Otthon feküdtem az ágyon, egy pillanatig elgondolkoztam rajta, mióta beszél velem az anyám, mintha azt akarta volna kiszedni belőlem, hogy mi történt. Sötét lett. Felkelt a nap. Elkészültem, a tükörbe bele sem néztem, csak kiléptem az ajtón. Vajon köszöntem? Az iskola felé indultam. Leültem a padomba. Késtem, a tanár feleltetni akart. Megint kaptam egy szar jegyet, nem érdekelt semmi. Felszálltam egy buszra, fogalmam sincs melyikre. Egy parknál leszálltam. 

Mintha felébredtem volna egy rémálomból, elkezdtem hangosan zokogni, leültem egy padra, és azon tűnődtem, mit rontottam el. Aztán belém hasított: semmit! Nem is én vagyok ebben a történetben a sáros. Ez egy bunkó állat, ő a hibás, én nem csináltam semmit, csak szerettem. Arról nem tehetek, hogy ő nem szeretett viszont. A hazugságai nem fognak megtéveszteni! Én is pontosan tudtam, milyen nagy csajozós ő... Felkeltem, letöröltem a könnyeimet, felkeltem. Ideje volt hazamenni, és beszélni anyával. Nem hagyhatom, hogy tönkretegyen mindent! Még mit nem, majd meglátja!

16- Vérszívó szörnyeteg

16

Utána egész éjjel azon agyaltam, hogy hogyan fogom elmondani Eriknek, miért vettem el tőle a mobilját. Olyan bűntudatom volt, hogy legszívesebben sikítottam volna, ugyanakkor az agyam egyik eldugott sarkában egy hang azt ismételgette, hogy jól tettem, bár hibáztam, ez a kis bűntudat még mindig jóval kevesebb fájdalommal járt, mint az ha esetleg később kiderül, hogy megcsalt. Másnap azonban, amikor odaadtam a telefont azzal az indokkal, hogy ott hagyta nálunk, Erik csak lazán vállat vont, és elvette minden egyéb nélkül. Talán mert bízott bennem annyira, nem feltételezte, hogy belenézek, vagy csak nem volt mit titkolnia. Akkor mégis miért nem tudtam benne megbízni?

Egy héttel később amikor átmentem hozzájuk, ott volt egy csaj, Dee, akivel állítólag legjobb barátok voltak, és csak ezért jött át Dee, hogy velem találkozhasson. Meg amúgy is, ha már ott volt, Erik korrepetálhatta matekból. A vicc az, hogy Erik nem is annyira jó matekból, úgyhogy az egésznek konkrétan semmi értelme nem volt. Szerintem. A csaj, miután bemutatkozott, még lábatlankodott egy ideig, de amikkor rájött, kicsit kellemetlen már a jelenléte, végre lelépett, én pedig kérdőn néztem Erikre.

- Ez meg ki volt? Nem is említetted az elmúlt majdnem 2 hónap során, hogy van egy iiiiilyen jó barátnőd. - néztem rá felvont szemöldökkel.

- Igazából nincs is, Dee az a fajta lány, aki egy picit túl tudja spilázni a dolgokat. Mindig is hiperaktív volt, mindenről tudni akart, satöbbi. - tény, hogy ahogy ránéztem láttam magam előtt ahogy viháncol, még ha akkor éppen nem is csinálta. Annyira nem hasonlított hozzám, nagy fekete, göndör hajával, hatalmas barna boci-szemeivel, tökéletes ellentétem.

- Mióta ismered?

- Anyámék, és az ő szülei elég jóban vannak, így nagyjából születésem óta.

- De mégsem vagytok annyira jóban? - valahogy nem illett össze nekem ez az egész.

- Persze, jóban vagyunk, de mostanában nem igazán tartjuk a kapcsolatot, teljesen más az érdeklődési körünk, ha látom nagyritkán valahol, akkor a próbateremben, mert valahogy mindig valamelyik sráccal jön össze a csapatból.

- Veled is járt? - óriási gombóc nőtt a torkomba, alig bírtam beszélni.

- DEHOGY! Nekem Dee inkább olyan, mint egy testvér, nem tudnám magam vele elképzelni.

- "Mintha ő nem így érezné..." - gondoltam, de csak ennyit mondtam - Akkor még fogom párszor látni.

Egy újabb héttel később, vagyis egészen pontosan 6 nappal később, anyáék szobafogságba zártak, és eltiltottak Eriktől. Hogy miért? Azért mert kaptam pár rossz jegyet, persze apa volt otthon, és amikor elkezdett velem üvöltözni, a fejéhez vágtam, hogy egy seggfej, és azt kívánom, hogy soha többé ne kelljen őt látnom. Na, ez betette a kaput, mindentől eltiltott, én meg felrohantam a szobámba. Nem tudtam sírni sem, csak ott feküdtem, és a plafont bámultam, sejtettem, a neheze csak akkor jön amikor anya hazajön. Egész éjjel azok jártak a fejemben amiket mondott. "Hallod? Vége. Nem szeretném, ha továbbra is találkozzál azzal a fiúval, megértetted?! - kiabált - Akkor beszélünk erről az egészről újra, ha kijavítottad azokat a jegyeket." Tudtam, hogy csak a kést forgatom a sebeimben, de nem tudtam nem ezeken agyalni.  "Te azért hozod ezeket a förtelmes jegyeket, mert nem bírsz megbízni abban a szerencsétlen balfékben? Ez fontosabb neked mint a tanulás, a jövőd?! Neked tényleg elment az eszed!"

Persze nem bírtam magam távol tartani Eriktől, csak megbeszéltem vele, hogy reggelenként nem a kapuban vár, hanem a sarkon lévő kávézó előtt. Aznap reggel is, csak levágtattam a földszintre, és gyorsan beköszöntem apuéknak, és kirobogtam a házból. (Újabban nem szívesen töltök otthon sok időt, mert anyáék folyton ellenőrizgetnek.) Jó volt végre újra Erik karjai között, nagyon hosszú volt a hétvégém, így hogy ki sem tehettem a lábam a lakásból. Erik nem tudott a szobafogságomról, az okáról tudott, de ő megértett, és vigasztalt, nem pedig üvöltözött velem. Azt meg végképp nem akarta, hogy ne találkozzak vele. Az elmúlt időszakban állandósult egy folyamatos szorongás, hacsak nem voltam mellette, ha egyedül voltam folyton rémképek ezrei rohantak meg, ahogy Erik más lányt ölel át, ahogy engem szokott, ahogy más lányoknak viszi a virágot a randira, és más nevet a személyes vicceiken. Ahogy ott sétáltam mellette, végig ezen pörgött az agyam, vajon mit csinált hétvégén, neki is hiányoztam? Akkor miért nem mondja? Miért nem keresett? Mit csinálok rosszul? Vajon szeret egyáltalán?

- Mi baj édes? Min rágódsz ennyire? - nézett le rám.

- Semmi különösről. - válaszoltam a szám szélét rágva - Hogy telt a hétvégéd?

- Ne tereld a témát! Valami baj van? - úgy éreztem, átlát rajtam.

- Tényleg semmi, csak gondolkoztam.

- Micsodán?

- Semmin. Hagyjuk. Semmi értelme nem lenne, ha elmondanám.

- Most meg kéne lepődjek? Újabban semmit nem mondasz, mintha lenne egy fal közöttünk, csak beszélek, megpróbállak felvidítani, de hatástalan, mintha kiszívták volna az életet belőled. Mi történt aznap? - nem kellett mondania, pontosan tudtuk mindketten, hogy melyik esetről volt szó.

- Nem tudom mikorról beszélsz...

- Dehogynem tudod. De tudod mit?! Ebből elegem van, kizársz az életedből, úgy érzem egy idegen vagy. Mintha az az együtt töltött idő nem is lett volna.

- Szeretsz még? - pislogtam ki a könnyeimet.

- Persze hogy szeretlek, de... Miért provokálod, hogy kidobjalak? - megfogta a vállamat, megállított, és mélyen a szemembe nézett. Nem bírtam sokáig, inkább a cipőmet kezdtem tanulmányozni.

- El fogunk késni. Mennünk kéne.

- Leszarom az iskolát, ez sokkal fontosabb! Sorra csinálsz olyan dolgokat, amelyek feszegetik a határokat, vajon mennyi ideig vagyok elviselni téged.

- Miről beszélsz?! - kezdtem mérges lenni - Vannak problémáim, de hogy csak azért csinálnék dolgokat, hogy elidegenítsem magam tőled?! Ez kész röhej! Nehogy azt hidd, hogy körülötted forog a világ!!!

- Óóh, de körülötted sem! - már ő is kiabált, az utcán sétáló emberek sorra kapták a fejüket az irányunkba -  Mit gondoltál, majd nem tűnik fel, hogyha azt hiszed nem figyelek, a telefonomban kotorászol, nem hagysz a barátaimmal beszélgetni, még a fiúkkal sem, a lányok pedig már szóba sem állnak velem, mert teljesen megfúrod őket bármilyen társaságban. Nem jársz már sehova, csak ahova én is... Amber eszedbe jut néha, mert őt sem látom mostanában soha? Olyan vagy, mint egy pióca, rám csimpaszkodtál, és elszívod az életemet előlem.

- Azt mondtad, itt leszel mellettem! Azt ígérted, nem fogod hagyni, hogy ellökjelek. Ezek csak üres szavak voltak?

- Nem, akkor úgy éreztem, igazak. De gratulálok, sikerült bebizonyítanod, hogy nem bírok ki mindent. Lehet, hogy ez azt jelent, hogy nem vagyok beléd szerelmes. - nézett rám hűvösen - Ez volt a célod?

- Ne csináld ezt, ez a vita nem állhat az utunkba... Ugye?! - a dühöm átcsapott pánikba, mert Erik szemében azt láttam, hogy tényleg komolyan gondolja, amiket mondott.

- El kellett gondolkozzam ezen a hétvégén, amíg nem tudtunk találkozni, hogy mikor éltem egy kicsit a saját életemet, egyedül. Tudod mikor? Mielőtt kettőnk között komolyra fordultak volna a dolgok.

- Hogy mondhatsz ilyet? Hogy képzelheted, hogy csak... Nem fontos... - csuklott el a hangom - Menj csak, jobb az életed nélkülem, csak egy vérszívó szörnyeteg vagyok.

- Hát nem érted?! Fontos vagy nekem. Nem akarom, hogy tönkretedd a életed, de amit elvársz tőlem, az túl sok.

- Tényleg?! Talán egyszerűbb lett volna, ha elmondod! Tudod én mit látok egyedül? Azt, hogy első adandó alkalommal elhajítasz, mint egy használt zsepit! - valahol mélyen tudtam, nem mondok igazat, de akkor, ott minden szót helyének valónak éreztem.

- Én feladom! Most szépen hazamegyek, és nagyon szépen megkérlek, hogy ne keress egy ideig. Próbáld meg végiggondolni, hogy mit csináltál-csinálsz, és hívj fel, ha úgy érzed képes vagy elmondani, hogy VALÓJÁBAN mi a bajod. Nem a fedősztorit, nem a halandzsát, nem az üres mentegetőzéseket, az igazit.

- És ha nem tehetem? - gördültek végig a könnycseppek az arcomon - Ha nem tehetem, mert amint kiejtem a számon valósággá válik, nem csak egy rossz rémálom lesz?

- Akkor nem csak nekem, hanem magadnak is hazudsz. - és ezzel elsétált. Én ott álltam letaglózva, a könnyeim patakokban csorogtak végig az arcomon, és csak arra tudtam gondolni, hogy mindent elveszítettem ami valamikor fontos volt az életemben. Leroskadtam az egyik padra, és az aszfaltra vetődött árnyékokat figyeltem, ahogy szép lassan összeolvadtak a sírástól.