17
Reggel annyira fura volt, hogy nem várt
rám, de még mielőtt teljesen bepánikolhattam volna, egy hang megszólalt a
fejemben és azt mondogatta, hogy megoldom. Azért mert tegnap este nem vette
fel, sőt attól tartok direkt ki....- NEM!!! Megoldom.
Mikor beértem a suliba, megláttam Ambert,
pont jól jött volna a segítsége.
- Hali. Lenne egy perced?
- Miért, csak nem kidobott Erik? Hah,
tudod... minek is próbálok veled beszélni?! Mennem kell. - és ezzel elviharzott
mellettem. Első óra nagyon unalmas volt, szinte elaludtam, nélküle pedig olyan
üres volt minden, pontosan tudtam, hogy nem fog bejönni, de egy próbát megért.
Nem maradt más lehetőségem, elmentem én hozzájuk.
A kapuban szembe jött Erik anyja,
kedvesen köszönt, úgy tűnt nem tud semmiről.
- Jó napot! Erik itthon van?
- Miért lenne, itt? Suliban van,
hogy-hogy itt keresed? - nézett rám nagy szemekkel. Nem akartam lebuktatni,
ezért úgy döntöttem, nem árulok el semmit.
- Ja, hát én ma nem voltam benn, lehet,
hogy ott van. Viszlát!
Gyorsan eltűntem onnan, nehogy
legyen ideje tovább kérdezgetni. Még egy ötletem volt, hogy hol keressem. Ahogy
a próbaterembe értem azonnal észrevettem, ahogy ott fekszik az elnyűtt kanapén,
először azt hittem alszik, aztán láttam, hogy csak zenét hallgat.
- Szia. Leülhetek? - kérdeztem
amikor levette a fejhallgatót.
- Nem megkértelek, hogy ne keress? -
teljesen le volt törve, és látszott rajta, hogy nagyon fáradt.
- Tudom, bocsi, viszont beszélnem kellett
veled. Rendben, figyelj - végre felemelte a fejét, de a szemembe még most sem
nézett - hibáztam, teljesen elvarázsolt ez az érzés, hogy... Nem is tudom,
folyton attól féltem, hogy meg fogsz csalni. Sajnálom... - olyan jól
begyakoroltam, hogy mit fogok mondani, de csupán nyökögtem, ezalatt Erik szép
lassan feltápászkodott. Nem bírtam befejezni, egyre bizonytalanabb voltam...
Mit kéne mondjak?!
- Hagyjad csak. A kérdés egyszerű, miért
nem bízol bennem? Mindig azt kellett bizonygatnom, hogy nem, én téged
szeretlek, és nem, nem csaltalak meg. Komolyan gondoltam, hagyj békén! Tudom,
nem fogsz megváltozni. Vagy mégis úgy döntöttél, el akarod mondani, hogy mi a
bajod igazából??? - félrekaptam a fejem, nem bírtam válaszolni - Ahogy
sejtettem... - nevetett gúnyosan a szemembe, és otthagyott.
Nem tudom, hogy mennyi ideig maradtam még
ott, de mintha valaki megnyomta volna a reset-gombot, minden ködös. Képek
maradtak meg, szilánkjai a napoknak. Otthon feküdtem az ágyon, egy pillanatig
elgondolkoztam rajta, mióta beszél velem az anyám, mintha azt akarta volna
kiszedni belőlem, hogy mi történt. Sötét lett. Felkelt a nap. Elkészültem, a
tükörbe bele sem néztem, csak kiléptem az ajtón. Vajon köszöntem? Az iskola
felé indultam. Leültem a padomba. Késtem, a tanár feleltetni akart. Megint
kaptam egy szar jegyet, nem érdekelt semmi. Felszálltam egy buszra, fogalmam
sincs melyikre. Egy parknál leszálltam.
Mintha felébredtem volna egy rémálomból,
elkezdtem hangosan zokogni, leültem egy padra, és azon tűnődtem, mit rontottam
el. Aztán belém hasított: semmit! Nem is én vagyok ebben a történetben a sáros.
Ez egy bunkó állat, ő a hibás, én nem csináltam semmit, csak szerettem. Arról
nem tehetek, hogy ő nem szeretett viszont. A hazugságai nem fognak
megtéveszteni! Én is pontosan tudtam, milyen nagy csajozós ő... Felkeltem,
letöröltem a könnyeimet, felkeltem. Ideje volt hazamenni, és beszélni anyával.
Nem hagyhatom, hogy tönkretegyen mindent! Még mit nem, majd meglátja!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése