17- Szilánkok

17

Reggel annyira fura volt, hogy nem várt rám, de még mielőtt teljesen bepánikolhattam volna, egy hang megszólalt a fejemben és azt mondogatta, hogy megoldom. Azért mert tegnap este nem vette fel, sőt attól tartok direkt ki....- NEM!!! Megoldom.

Mikor beértem a suliba, megláttam Ambert, pont jól jött volna a segítsége.

- Hali. Lenne egy perced?

- Miért, csak nem kidobott Erik? Hah, tudod... minek is próbálok veled beszélni?! Mennem kell. - és ezzel elviharzott mellettem. Első óra nagyon unalmas volt, szinte elaludtam, nélküle pedig olyan üres volt minden, pontosan tudtam, hogy nem fog bejönni, de egy próbát megért. Nem maradt más lehetőségem, elmentem én hozzájuk. 

A kapuban szembe jött Erik anyja, kedvesen köszönt, úgy tűnt nem tud semmiről.

- Jó napot! Erik itthon van?

- Miért lenne, itt? Suliban van, hogy-hogy itt keresed? - nézett rám nagy szemekkel. Nem akartam lebuktatni, ezért úgy döntöttem, nem árulok el semmit.

- Ja, hát én ma nem voltam benn, lehet, hogy ott van. Viszlát!

 Gyorsan eltűntem onnan, nehogy legyen ideje tovább kérdezgetni. Még egy ötletem volt, hogy hol keressem. Ahogy a próbaterembe értem azonnal észrevettem, ahogy ott fekszik az elnyűtt kanapén, először azt hittem alszik, aztán láttam, hogy csak zenét hallgat. 

-  Szia. Leülhetek? - kérdeztem amikor levette a fejhallgatót.

- Nem megkértelek, hogy ne keress? - teljesen le volt törve, és látszott rajta, hogy nagyon fáradt.

- Tudom, bocsi, viszont beszélnem kellett veled. Rendben, figyelj - végre felemelte a fejét, de a szemembe még most sem nézett - hibáztam, teljesen elvarázsolt ez az érzés, hogy... Nem is tudom, folyton attól féltem, hogy meg fogsz csalni. Sajnálom... - olyan jól begyakoroltam, hogy mit fogok mondani, de csupán nyökögtem, ezalatt Erik szép lassan feltápászkodott. Nem bírtam befejezni, egyre bizonytalanabb voltam... Mit kéne mondjak?!

- Hagyjad csak. A kérdés egyszerű, miért nem bízol bennem? Mindig azt kellett bizonygatnom, hogy nem, én téged szeretlek, és nem, nem csaltalak meg. Komolyan gondoltam, hagyj békén! Tudom, nem fogsz megváltozni. Vagy mégis úgy döntöttél, el akarod mondani, hogy mi a bajod igazából??? - félrekaptam a fejem, nem bírtam válaszolni - Ahogy sejtettem... - nevetett gúnyosan a szemembe, és otthagyott.

Nem tudom, hogy mennyi ideig maradtam még ott, de mintha valaki megnyomta volna a reset-gombot, minden ködös. Képek maradtak meg, szilánkjai a napoknak. Otthon feküdtem az ágyon, egy pillanatig elgondolkoztam rajta, mióta beszél velem az anyám, mintha azt akarta volna kiszedni belőlem, hogy mi történt. Sötét lett. Felkelt a nap. Elkészültem, a tükörbe bele sem néztem, csak kiléptem az ajtón. Vajon köszöntem? Az iskola felé indultam. Leültem a padomba. Késtem, a tanár feleltetni akart. Megint kaptam egy szar jegyet, nem érdekelt semmi. Felszálltam egy buszra, fogalmam sincs melyikre. Egy parknál leszálltam. 

Mintha felébredtem volna egy rémálomból, elkezdtem hangosan zokogni, leültem egy padra, és azon tűnődtem, mit rontottam el. Aztán belém hasított: semmit! Nem is én vagyok ebben a történetben a sáros. Ez egy bunkó állat, ő a hibás, én nem csináltam semmit, csak szerettem. Arról nem tehetek, hogy ő nem szeretett viszont. A hazugságai nem fognak megtéveszteni! Én is pontosan tudtam, milyen nagy csajozós ő... Felkeltem, letöröltem a könnyeimet, felkeltem. Ideje volt hazamenni, és beszélni anyával. Nem hagyhatom, hogy tönkretegyen mindent! Még mit nem, majd meglátja!

16- Vérszívó szörnyeteg

16

Utána egész éjjel azon agyaltam, hogy hogyan fogom elmondani Eriknek, miért vettem el tőle a mobilját. Olyan bűntudatom volt, hogy legszívesebben sikítottam volna, ugyanakkor az agyam egyik eldugott sarkában egy hang azt ismételgette, hogy jól tettem, bár hibáztam, ez a kis bűntudat még mindig jóval kevesebb fájdalommal járt, mint az ha esetleg később kiderül, hogy megcsalt. Másnap azonban, amikor odaadtam a telefont azzal az indokkal, hogy ott hagyta nálunk, Erik csak lazán vállat vont, és elvette minden egyéb nélkül. Talán mert bízott bennem annyira, nem feltételezte, hogy belenézek, vagy csak nem volt mit titkolnia. Akkor mégis miért nem tudtam benne megbízni?

Egy héttel később amikor átmentem hozzájuk, ott volt egy csaj, Dee, akivel állítólag legjobb barátok voltak, és csak ezért jött át Dee, hogy velem találkozhasson. Meg amúgy is, ha már ott volt, Erik korrepetálhatta matekból. A vicc az, hogy Erik nem is annyira jó matekból, úgyhogy az egésznek konkrétan semmi értelme nem volt. Szerintem. A csaj, miután bemutatkozott, még lábatlankodott egy ideig, de amikkor rájött, kicsit kellemetlen már a jelenléte, végre lelépett, én pedig kérdőn néztem Erikre.

- Ez meg ki volt? Nem is említetted az elmúlt majdnem 2 hónap során, hogy van egy iiiiilyen jó barátnőd. - néztem rá felvont szemöldökkel.

- Igazából nincs is, Dee az a fajta lány, aki egy picit túl tudja spilázni a dolgokat. Mindig is hiperaktív volt, mindenről tudni akart, satöbbi. - tény, hogy ahogy ránéztem láttam magam előtt ahogy viháncol, még ha akkor éppen nem is csinálta. Annyira nem hasonlított hozzám, nagy fekete, göndör hajával, hatalmas barna boci-szemeivel, tökéletes ellentétem.

- Mióta ismered?

- Anyámék, és az ő szülei elég jóban vannak, így nagyjából születésem óta.

- De mégsem vagytok annyira jóban? - valahogy nem illett össze nekem ez az egész.

- Persze, jóban vagyunk, de mostanában nem igazán tartjuk a kapcsolatot, teljesen más az érdeklődési körünk, ha látom nagyritkán valahol, akkor a próbateremben, mert valahogy mindig valamelyik sráccal jön össze a csapatból.

- Veled is járt? - óriási gombóc nőtt a torkomba, alig bírtam beszélni.

- DEHOGY! Nekem Dee inkább olyan, mint egy testvér, nem tudnám magam vele elképzelni.

- "Mintha ő nem így érezné..." - gondoltam, de csak ennyit mondtam - Akkor még fogom párszor látni.

Egy újabb héttel később, vagyis egészen pontosan 6 nappal később, anyáék szobafogságba zártak, és eltiltottak Eriktől. Hogy miért? Azért mert kaptam pár rossz jegyet, persze apa volt otthon, és amikor elkezdett velem üvöltözni, a fejéhez vágtam, hogy egy seggfej, és azt kívánom, hogy soha többé ne kelljen őt látnom. Na, ez betette a kaput, mindentől eltiltott, én meg felrohantam a szobámba. Nem tudtam sírni sem, csak ott feküdtem, és a plafont bámultam, sejtettem, a neheze csak akkor jön amikor anya hazajön. Egész éjjel azok jártak a fejemben amiket mondott. "Hallod? Vége. Nem szeretném, ha továbbra is találkozzál azzal a fiúval, megértetted?! - kiabált - Akkor beszélünk erről az egészről újra, ha kijavítottad azokat a jegyeket." Tudtam, hogy csak a kést forgatom a sebeimben, de nem tudtam nem ezeken agyalni.  "Te azért hozod ezeket a förtelmes jegyeket, mert nem bírsz megbízni abban a szerencsétlen balfékben? Ez fontosabb neked mint a tanulás, a jövőd?! Neked tényleg elment az eszed!"

Persze nem bírtam magam távol tartani Eriktől, csak megbeszéltem vele, hogy reggelenként nem a kapuban vár, hanem a sarkon lévő kávézó előtt. Aznap reggel is, csak levágtattam a földszintre, és gyorsan beköszöntem apuéknak, és kirobogtam a házból. (Újabban nem szívesen töltök otthon sok időt, mert anyáék folyton ellenőrizgetnek.) Jó volt végre újra Erik karjai között, nagyon hosszú volt a hétvégém, így hogy ki sem tehettem a lábam a lakásból. Erik nem tudott a szobafogságomról, az okáról tudott, de ő megértett, és vigasztalt, nem pedig üvöltözött velem. Azt meg végképp nem akarta, hogy ne találkozzak vele. Az elmúlt időszakban állandósult egy folyamatos szorongás, hacsak nem voltam mellette, ha egyedül voltam folyton rémképek ezrei rohantak meg, ahogy Erik más lányt ölel át, ahogy engem szokott, ahogy más lányoknak viszi a virágot a randira, és más nevet a személyes vicceiken. Ahogy ott sétáltam mellette, végig ezen pörgött az agyam, vajon mit csinált hétvégén, neki is hiányoztam? Akkor miért nem mondja? Miért nem keresett? Mit csinálok rosszul? Vajon szeret egyáltalán?

- Mi baj édes? Min rágódsz ennyire? - nézett le rám.

- Semmi különösről. - válaszoltam a szám szélét rágva - Hogy telt a hétvégéd?

- Ne tereld a témát! Valami baj van? - úgy éreztem, átlát rajtam.

- Tényleg semmi, csak gondolkoztam.

- Micsodán?

- Semmin. Hagyjuk. Semmi értelme nem lenne, ha elmondanám.

- Most meg kéne lepődjek? Újabban semmit nem mondasz, mintha lenne egy fal közöttünk, csak beszélek, megpróbállak felvidítani, de hatástalan, mintha kiszívták volna az életet belőled. Mi történt aznap? - nem kellett mondania, pontosan tudtuk mindketten, hogy melyik esetről volt szó.

- Nem tudom mikorról beszélsz...

- Dehogynem tudod. De tudod mit?! Ebből elegem van, kizársz az életedből, úgy érzem egy idegen vagy. Mintha az az együtt töltött idő nem is lett volna.

- Szeretsz még? - pislogtam ki a könnyeimet.

- Persze hogy szeretlek, de... Miért provokálod, hogy kidobjalak? - megfogta a vállamat, megállított, és mélyen a szemembe nézett. Nem bírtam sokáig, inkább a cipőmet kezdtem tanulmányozni.

- El fogunk késni. Mennünk kéne.

- Leszarom az iskolát, ez sokkal fontosabb! Sorra csinálsz olyan dolgokat, amelyek feszegetik a határokat, vajon mennyi ideig vagyok elviselni téged.

- Miről beszélsz?! - kezdtem mérges lenni - Vannak problémáim, de hogy csak azért csinálnék dolgokat, hogy elidegenítsem magam tőled?! Ez kész röhej! Nehogy azt hidd, hogy körülötted forog a világ!!!

- Óóh, de körülötted sem! - már ő is kiabált, az utcán sétáló emberek sorra kapták a fejüket az irányunkba -  Mit gondoltál, majd nem tűnik fel, hogyha azt hiszed nem figyelek, a telefonomban kotorászol, nem hagysz a barátaimmal beszélgetni, még a fiúkkal sem, a lányok pedig már szóba sem állnak velem, mert teljesen megfúrod őket bármilyen társaságban. Nem jársz már sehova, csak ahova én is... Amber eszedbe jut néha, mert őt sem látom mostanában soha? Olyan vagy, mint egy pióca, rám csimpaszkodtál, és elszívod az életemet előlem.

- Azt mondtad, itt leszel mellettem! Azt ígérted, nem fogod hagyni, hogy ellökjelek. Ezek csak üres szavak voltak?

- Nem, akkor úgy éreztem, igazak. De gratulálok, sikerült bebizonyítanod, hogy nem bírok ki mindent. Lehet, hogy ez azt jelent, hogy nem vagyok beléd szerelmes. - nézett rám hűvösen - Ez volt a célod?

- Ne csináld ezt, ez a vita nem állhat az utunkba... Ugye?! - a dühöm átcsapott pánikba, mert Erik szemében azt láttam, hogy tényleg komolyan gondolja, amiket mondott.

- El kellett gondolkozzam ezen a hétvégén, amíg nem tudtunk találkozni, hogy mikor éltem egy kicsit a saját életemet, egyedül. Tudod mikor? Mielőtt kettőnk között komolyra fordultak volna a dolgok.

- Hogy mondhatsz ilyet? Hogy képzelheted, hogy csak... Nem fontos... - csuklott el a hangom - Menj csak, jobb az életed nélkülem, csak egy vérszívó szörnyeteg vagyok.

- Hát nem érted?! Fontos vagy nekem. Nem akarom, hogy tönkretedd a életed, de amit elvársz tőlem, az túl sok.

- Tényleg?! Talán egyszerűbb lett volna, ha elmondod! Tudod én mit látok egyedül? Azt, hogy első adandó alkalommal elhajítasz, mint egy használt zsepit! - valahol mélyen tudtam, nem mondok igazat, de akkor, ott minden szót helyének valónak éreztem.

- Én feladom! Most szépen hazamegyek, és nagyon szépen megkérlek, hogy ne keress egy ideig. Próbáld meg végiggondolni, hogy mit csináltál-csinálsz, és hívj fel, ha úgy érzed képes vagy elmondani, hogy VALÓJÁBAN mi a bajod. Nem a fedősztorit, nem a halandzsát, nem az üres mentegetőzéseket, az igazit.

- És ha nem tehetem? - gördültek végig a könnycseppek az arcomon - Ha nem tehetem, mert amint kiejtem a számon valósággá válik, nem csak egy rossz rémálom lesz?

- Akkor nem csak nekem, hanem magadnak is hazudsz. - és ezzel elsétált. Én ott álltam letaglózva, a könnyeim patakokban csorogtak végig az arcomon, és csak arra tudtam gondolni, hogy mindent elveszítettem ami valamikor fontos volt az életemben. Leroskadtam az egyik padra, és az aszfaltra vetődött árnyékokat figyeltem, ahogy szép lassan összeolvadtak a sírástól.

15- Az okaim

15

Erik vallomása óta szétválaszthatatlanok voltunk, bemutattam rendesen anyáéknak (na az egy vicces történet volt…), sokat lógtam a táncos haverjaival, elvittem Ambert is bemutatni nekik, azt hiszem, Marknak eléggé bejön. Nehéz helyzetben voltam, mert ott volt Lucas, akiről nem tudtam sokat, csak annyit, hogy Amber bele van zúgva, meg hogy Alex barátja, ugyanakkor Markot ismertem, rövid idő alatt tök jó haverom lett, és szerintem össze is illenének Amberrel. Na, így adj tanácsot…

Hétvégén megint Erikkel találkoztam, a kapuban várt rám, a kedvenc kávémmal a kezében, mint minden „kora” reggel (10am). Nem csináltunk semmi különöset, csak a Temze partján sétálgattunk, meg sikerült rávennem, hogy bejöjjön velem a régiségboltba. Nézelődtünk, felvett egy cilindert, egy tollboát, és abban bohóckodott. Megfenyegettem, hogy megveszem neki, azonnal abbahagyta…J

Ebéd körül pedig beugrottunk az egyik plázába, hogy ne legyen vita abból, hogy ki hol eszik. Amber rossz hatással van rám!!! A folytonos egészségmániája, meg diétái oda vezettek, hogy már én sem eszem gyorskajákat. Elindultam megkeresni a WC-t , amikor mintha láttam volna valakit. Gyorsan utána indultam, már majdnem kiabáltam apának, de lefagytam, mert bevillant, hogy apa elutazott. Ahogy a férfi odébb fordult, és megölelt egy idegen nőt, csak azt tudtam ismételgetni, hogy ez NEM lehet apa. Egyszerűen nem! Nem mertem kivárni, hogy megforduljon, de nem kételkedtem. Megpördültem, és elrohantam. Annyira féltem, hogyha elsírom magam, az egész valósággá válik. Amint mentem visszafelé, megpróbáltam összeszedni magam. Némán Erik karjába vetettem magam, nem bírtam beszélni. Nagyon kedves volt, ott vigasztalt, pedig azt sem tudta, miért. El akartam neki mondani, csak nem tudtam. Egyszerűen nem. Mivel az életkedvem is elment, inkább megkértem Eriket, hogy kísérjen haza.

Másnap apa „hazajött”, és öleléssel köszöntötte anyát, én meg majdnem elhánytam magam. Nem tudtam a szemébe nézni.

- Mi az, kislányom?

- Semmi, csak fáradt vagyok. - nem sokon múlt, hogy elsírjam magam megint. Óriási munkámba telt így is reggel, hogy ne látsszon, mennyit bőgtem éjjel.

- Erikkel van gond? Vagy a suliban van valami?

- Nem-nem, tényleg csak nem aludtam jól.

- Hagyd szegényt. Reggel nagyon ballábbal kelt fel. - mondta anya.

Rámosolyogtam, de közben majd megszakadt a szívem, mert akármit is tudtam, ezt a súlyt nekem kellett cipelnem. Nem okozhattam ekkora fájdalmat.

Miután felmenekültem a szobámba, kiültem a tetőteraszomra, és egy takaróval bebugyolálva zenét hallgattam az Ipodomon. A telefonomat benn hagytam, ezért nem tűnt fel, hogy Erik keresett. Teljesen le voltam taglózva, és a kicsit csípős idő pont illett a hangulatomhoz, jó volt ott ülni. Csak akkor vettem észre, hogy mennyire fázom, amikor valaki hátulról átölelt, és megborzongtam. Azonnal felismertem, de csak egy halvány mosolyra voltam képes. Erik átmászott velem szembe.

- Hát te? - kérdeztem.

- Hol van a telefonod?

- Az éjjeliszekrényemen, legalábbis legutóbb ott volt. Miért?

- Aha, ez sok mindent megmagyaráz. Kerestelek, nem is egyszer.

- Hupsz! Bocsánat. - mosolyogtam rám bocsánatkérően - Hogy-hogy?

- Tegnap eléggé kivoltál, azt gondoltam szükséged lehet valakire. Mivel pedig nem vetted fel, eljöttem megnézni. Féltem, hogy valami komolyabb bajod van, azért nem veszed fel. Anyukád beengedett, azt mondta itt vagy fenn.

- És itt is vagyok.

- Ez igaz. Mi történt tegnap? - nem bírtam ránézni, inkább a kezemet babráltam - Kérlek mondd el, hátha tudok segíteni.

- Nem tudsz. - mondtam kicsit talán túl agresszíven, csak hirtelen nagyon dühös lettem rá, mert ott ült, neki az egész élete rendben van. Tényleg azt hiszi, hogy egy kis kedvesség, az hogy idejön, és minden rendben lesz?!

- Gyere ide! - ölelt át. Ekkor tört el a mécses. Annyira fájt minden porcikám, és sajnáltam Eriket, mert rajta töltöttem ki a haragomat, pedig semmiről nem tehetett. Mégis itt ült mellettem, és elviselte, amikor fájdalmat okozok neki.

- Miért teszed ezt? - néztem rá a könnyeimen keresztül - Mégis miért törődsz velem? El kéne menned, csak bántalak. Nem érdemlem meg, hogy így bánj velem.

- Pont ezért. Szükséged van rám, és nem fogsz elüldözni, hogy a fájdalmadban fetrengj. Nem hagyhatlak itt, most biztosan nem. - és még erősebben magához szorított. - Na, gyere, engedek neked fürdővizet.

- Neeem, akarok menni! - néztem rá durcásan, közben megpróbált felhúzni a földről.

- De. Bemegyünk. Én fázom. - ránéztem, és rájöttem, hogy valóban fázhat, mert egy szál pólóban volt. - Igen. Lenn hagytam a kabátom, nem is tudtam, hogy van tetőteraszotok, eszembe sem jutott, hogy itt kell kinn ülnöm egy fél órát.

Amíg folyt a víz, az ágyamon üldögéltem, és néztem, ahogy Erik körülugrál. Hozott nekem teát, hogy ne fázzak meg, berakta a Great Gatsby CDjét, mert tudta, ha valami, akkor csak azok a pörgős számok tudnak felvidítani.

" It don’t mean a thing if I give you my heart

If you tear it apart, no, uh, uh, ah, oh

It don’t mean a thing if I ain’t in your eyes

Papa that ain’t gonna fly, no, uh, uh, ah, oh"

Dúdoltam, de közben teljesen üresnek éreztem magam. Azt akartam, hogy Erik úgy érezze, nem felesleges minden próbálkozása. Megvárta amíg megfürdök, sőt a hajamat is kifésülte, mintha hercegnő lennék. Ott volt estig, és a végére tényleg jobban lettem. Anyáék persze nem engedték, ott maradni éjszakára, de amíg lehetett ő tartotta a frontot. Szinte abban a pillanatban, hogy kilépett az ajtón, iszonyatosan fáradnak éreztem magam. A pulcsim zsebében megszorítottam a telefonját. Még holnapig nem veszi észre, de tudnom kellett. Csak az járt a fejemben, miért lenne jobb bárki, még Erik is az APÁMNÁL. Ha anyával megteszik... Késő volt mentségeket keresni. Muszáj volt tudnom. Egyszerűen muszáj.