15- Az okaim

15

Erik vallomása óta szétválaszthatatlanok voltunk, bemutattam rendesen anyáéknak (na az egy vicces történet volt…), sokat lógtam a táncos haverjaival, elvittem Ambert is bemutatni nekik, azt hiszem, Marknak eléggé bejön. Nehéz helyzetben voltam, mert ott volt Lucas, akiről nem tudtam sokat, csak annyit, hogy Amber bele van zúgva, meg hogy Alex barátja, ugyanakkor Markot ismertem, rövid idő alatt tök jó haverom lett, és szerintem össze is illenének Amberrel. Na, így adj tanácsot…

Hétvégén megint Erikkel találkoztam, a kapuban várt rám, a kedvenc kávémmal a kezében, mint minden „kora” reggel (10am). Nem csináltunk semmi különöset, csak a Temze partján sétálgattunk, meg sikerült rávennem, hogy bejöjjön velem a régiségboltba. Nézelődtünk, felvett egy cilindert, egy tollboát, és abban bohóckodott. Megfenyegettem, hogy megveszem neki, azonnal abbahagyta…J

Ebéd körül pedig beugrottunk az egyik plázába, hogy ne legyen vita abból, hogy ki hol eszik. Amber rossz hatással van rám!!! A folytonos egészségmániája, meg diétái oda vezettek, hogy már én sem eszem gyorskajákat. Elindultam megkeresni a WC-t , amikor mintha láttam volna valakit. Gyorsan utána indultam, már majdnem kiabáltam apának, de lefagytam, mert bevillant, hogy apa elutazott. Ahogy a férfi odébb fordult, és megölelt egy idegen nőt, csak azt tudtam ismételgetni, hogy ez NEM lehet apa. Egyszerűen nem! Nem mertem kivárni, hogy megforduljon, de nem kételkedtem. Megpördültem, és elrohantam. Annyira féltem, hogyha elsírom magam, az egész valósággá válik. Amint mentem visszafelé, megpróbáltam összeszedni magam. Némán Erik karjába vetettem magam, nem bírtam beszélni. Nagyon kedves volt, ott vigasztalt, pedig azt sem tudta, miért. El akartam neki mondani, csak nem tudtam. Egyszerűen nem. Mivel az életkedvem is elment, inkább megkértem Eriket, hogy kísérjen haza.

Másnap apa „hazajött”, és öleléssel köszöntötte anyát, én meg majdnem elhánytam magam. Nem tudtam a szemébe nézni.

- Mi az, kislányom?

- Semmi, csak fáradt vagyok. - nem sokon múlt, hogy elsírjam magam megint. Óriási munkámba telt így is reggel, hogy ne látsszon, mennyit bőgtem éjjel.

- Erikkel van gond? Vagy a suliban van valami?

- Nem-nem, tényleg csak nem aludtam jól.

- Hagyd szegényt. Reggel nagyon ballábbal kelt fel. - mondta anya.

Rámosolyogtam, de közben majd megszakadt a szívem, mert akármit is tudtam, ezt a súlyt nekem kellett cipelnem. Nem okozhattam ekkora fájdalmat.

Miután felmenekültem a szobámba, kiültem a tetőteraszomra, és egy takaróval bebugyolálva zenét hallgattam az Ipodomon. A telefonomat benn hagytam, ezért nem tűnt fel, hogy Erik keresett. Teljesen le voltam taglózva, és a kicsit csípős idő pont illett a hangulatomhoz, jó volt ott ülni. Csak akkor vettem észre, hogy mennyire fázom, amikor valaki hátulról átölelt, és megborzongtam. Azonnal felismertem, de csak egy halvány mosolyra voltam képes. Erik átmászott velem szembe.

- Hát te? - kérdeztem.

- Hol van a telefonod?

- Az éjjeliszekrényemen, legalábbis legutóbb ott volt. Miért?

- Aha, ez sok mindent megmagyaráz. Kerestelek, nem is egyszer.

- Hupsz! Bocsánat. - mosolyogtam rám bocsánatkérően - Hogy-hogy?

- Tegnap eléggé kivoltál, azt gondoltam szükséged lehet valakire. Mivel pedig nem vetted fel, eljöttem megnézni. Féltem, hogy valami komolyabb bajod van, azért nem veszed fel. Anyukád beengedett, azt mondta itt vagy fenn.

- És itt is vagyok.

- Ez igaz. Mi történt tegnap? - nem bírtam ránézni, inkább a kezemet babráltam - Kérlek mondd el, hátha tudok segíteni.

- Nem tudsz. - mondtam kicsit talán túl agresszíven, csak hirtelen nagyon dühös lettem rá, mert ott ült, neki az egész élete rendben van. Tényleg azt hiszi, hogy egy kis kedvesség, az hogy idejön, és minden rendben lesz?!

- Gyere ide! - ölelt át. Ekkor tört el a mécses. Annyira fájt minden porcikám, és sajnáltam Eriket, mert rajta töltöttem ki a haragomat, pedig semmiről nem tehetett. Mégis itt ült mellettem, és elviselte, amikor fájdalmat okozok neki.

- Miért teszed ezt? - néztem rá a könnyeimen keresztül - Mégis miért törődsz velem? El kéne menned, csak bántalak. Nem érdemlem meg, hogy így bánj velem.

- Pont ezért. Szükséged van rám, és nem fogsz elüldözni, hogy a fájdalmadban fetrengj. Nem hagyhatlak itt, most biztosan nem. - és még erősebben magához szorított. - Na, gyere, engedek neked fürdővizet.

- Neeem, akarok menni! - néztem rá durcásan, közben megpróbált felhúzni a földről.

- De. Bemegyünk. Én fázom. - ránéztem, és rájöttem, hogy valóban fázhat, mert egy szál pólóban volt. - Igen. Lenn hagytam a kabátom, nem is tudtam, hogy van tetőteraszotok, eszembe sem jutott, hogy itt kell kinn ülnöm egy fél órát.

Amíg folyt a víz, az ágyamon üldögéltem, és néztem, ahogy Erik körülugrál. Hozott nekem teát, hogy ne fázzak meg, berakta a Great Gatsby CDjét, mert tudta, ha valami, akkor csak azok a pörgős számok tudnak felvidítani.

" It don’t mean a thing if I give you my heart

If you tear it apart, no, uh, uh, ah, oh

It don’t mean a thing if I ain’t in your eyes

Papa that ain’t gonna fly, no, uh, uh, ah, oh"

Dúdoltam, de közben teljesen üresnek éreztem magam. Azt akartam, hogy Erik úgy érezze, nem felesleges minden próbálkozása. Megvárta amíg megfürdök, sőt a hajamat is kifésülte, mintha hercegnő lennék. Ott volt estig, és a végére tényleg jobban lettem. Anyáék persze nem engedték, ott maradni éjszakára, de amíg lehetett ő tartotta a frontot. Szinte abban a pillanatban, hogy kilépett az ajtón, iszonyatosan fáradnak éreztem magam. A pulcsim zsebében megszorítottam a telefonját. Még holnapig nem veszi észre, de tudnom kellett. Csak az járt a fejemben, miért lenne jobb bárki, még Erik is az APÁMNÁL. Ha anyával megteszik... Késő volt mentségeket keresni. Muszáj volt tudnom. Egyszerűen muszáj.