2- Az első nap a suliban

2

Másnap volt az első napom az új suliban, így meg sem lepődtem azon, hogy nem voltam képes rendesen aludni, és ez meg is látszott rajtam... Bekapcsoltam a rádiót, és pont Taylor Swift szólt, úgyhogy máris jobb kedvem lett. Sajnos, esett az eső, kár, pedig azt a cuki virágos ruhámat akartam felvenni, de így maradt az alternatív farmer-póló összeállítás. A hajamat felfogtam egy sima copfba, feltettem egy kis pirosítót, meg szempillaspirált.

- Jó reggelt! Hogy aludtál? - kérdezte apu - Milyen az új szobád? Tetszik?

- Aha, jól aludtam, és imádom az új szobát is. - füllentettem az alvásról, de hát, ha nem látszik, én nem nyavajgok.

- Mit kérsz reggelire? - faggatott tovább anyu, de fura képet vághattam, mert azonnal elkezdett nevetni - Jó, rendben, hülye kérdés volt, persze, hogy zabpelyhet... - széles mosollyal bólintottam, ez nálunk valamiféle hagyomány volt, suliba-menés=zabpehely.

- Apa? Elviszel ma suliba?

- Hát persze, csak akkor kapd össze magad, mert el fogok késni!

- Oké, sietek! - és gyorsan bekebeleztem a reggelimet.

Az iskola, egy hatalmas, régies épület volt, kb. öt utcára tőlünk, és folyton egyenruhás fiúk és lányok szállingóztak befelé. Mikor beléptem, kicsit meglepett, hogy belül tök modernek voltak a berendezések. Úgy éreztem, mintha mindenki engem bámulna, mondjuk ki is lógtam a cuccaimmal. Viszonylag gyorsan megtaláltam az igazgatóit, gyorsan bekopogtam, és benyitottam. Odabenn minden pedáns rendben volt tartva, szerintem egy porszem sem volt sehol. A titkár azonnal tudta, hogy ki vagyok, és beküldött az igazgatónőhöz. Odaadtam a papírjaimat, az diri pedig az órarendemet, egy térképet, az egyenruhámat, és megkért, hogy vegyem is át majd a ruhát. Csak akkor vettem észre a szobában a másik lányt, mikor az ig.nő befejezte a kiselőadást (tudjátok: nincs teló suli idő alatt, stb.), azonnal felpattant, illedelmesen elköszönt, majd kikísért az irodából.

- Szia, én Susan vagyok, az évfolyamelső, te pedig biztos Alyson vagy. 

- Ööö, ja.

- Tehát, ugyan egész napra kikérőt kaptam veled együtt, azonban nem szándékozom az összes órámat a körbevezetésedre pocsékolni, így kompromisszumot ajánlok. Lemondok a hat óránkból háromról, de a többire bemegyünk. Hát, a töri kimaradhat, mert úgyis a dolgozatokat beszéljük meg, ami ugye nekem 100%-os lett, és azon az órán én csak unatkoznék, a tesin felmérés van, de én már kész vagyok, és akkor a harmadik legyen a matek. Nos, akkor bemegyünk angolra, kémiára és énekre, de "lelógjuk" a törit, a matekot és a tesit. Ez így megfelel? – hadarta.

- Aha, persze. Merre van a WC? Át kéne vennem az egyenruhámat...

- Gyere, erre van.

Amúgy az egyenruha meglepően jól állt. Az első órában megnéztük a könyvtárat, a tesitermet, és Susan a szekrényemet is megmutatta. Ahogy kicsöngettek azonnal bocsánatot kért, és elköszönt mondván, hogy még valamit meg kell néznie a könyvtárban, engem pedig otthagyott egyedül. Az egyik teremből kijött egy csaj, és egyenesen odajött hozzám.

- Szia, te Alyson vagy, ugye? Én Amber vagyok.

- Szia.

- Hogy bírod?

- Kit? - követtem a pillantását - Ja, Susant? Elviselem...

- Akkor jó, őt kb. mindeni utálja, mert szerinte folyton neki van igaza.

- Kicsit maximalista, nem?

- KICSIT? Nem bírja ki, ha valami olyan hangzik el, ami egy kicsit is eltér a valóságtól, mindig mindenkit kijavít. Lejössz velem a büfébe? Muszáj feltankolnom egy kis nasit angol előtt.

- Aha, szívesen.

A büfé szinte azonnal a bejárattal szemben van, lenyűgözően nagy választékkal. Ahogy közeledtünk felé, egyszer-csak megtorpantam. Amber gyorsan rájöhetett, hogy kit nézek, mert elkezdett kuncogni.

- Ja, igen. Ő Alex, az osztálytársunk, és ő az iskola, na jó, inkább az évfolyam koronázatlan királya, a leghelyesebb, legcukibb, leglegleg... pasi... Mellette pedig ott van Barbie, aki azt képzeli magáról, hogy ő Alex csaja.

- Ezt nem hiszem el! - morogtam az orrom alatt, mert Alex nem volt más, mint az a fiú, akit tegnap láttam a kávézóban.

- Komolyan. - mondta, valószínűleg félreértette, hogy mire gondoltam - Ő a legmenőbb srác a suliban, igazi rajongótábora van!

- Inkább vegyél vmit, és ne erről a fiúról áradozz! - mondtam, de őszintén szólva szívesen megtudtam volna róla mindent, de nem akartam ideérkezésem után azonnal pletykálni, meg pasikon rágódni, bőven elég volt költözés, na meg ki tudja, hogy mennyire bízhatok meg Amberben. Végül vett egy Skittles-t, én meg egy kólát és egy Mars szeletet, és felmentünk a termünkbe. Levágtam magam egy padba Amber mellett, és a szünet további részében mindenféléről dumáltunk. Becsöngetéskor éppen a tanár előtt lépett be Alex és "fanclubja". Hát az angolóra iszonyat unalmas volt, de kaptam egy üzit:

Barbie teljesen ki van rád akadva, mert Alex folyton téged bámul! :D

xx Amber

Amber biztosan figyelte a reakciómat, mert miután gyorsan válaszoltam, hogy biztos-e benne, hogy Alex pont engem néz, Amber meg sem nézte a levelemet, csak rám nézett, elmosolyodott, és bólintott.

A következő óra ének volt, amit már nagyon vártam, mert imádok énekelni, az előző sulimban is csak azért nem voltam benne az iskolai kórusban, mert irtó ciki volt, így külön énektanár járt hozzám.

- Jó reggelt! Ha jól láttam, van egy új osztálytársunk. Alyson, kérlek, állj fel! Rendben, nálunk az a szokás, hogy mindenki úgy mutatkozik be, hogy énekel valamit. TE mit szeretnél előadni?

- Mmm, hát egy Leona Lewis szám megfelel? - próbáltam leplezni az idegességem.

- Hát persze, elsőre megfelel, de ugye tudod, hogy nem pubban vagyunk? - nézett rám szigorúan, sőt kicsit lenézően, mint aki már tudja, hogy egy ilyen fajta lánytól mit várhat, aztán bólintott. Hogy én mennyivel jobban érezném magam, ha nem az osztály előtt kellett volna énekelnem, hanem egy szórakozóhelyen… - gondoltam.

Mindenki zúgolódott, de mikor belekezdtem a dalba, hirtelen mindenki elhallgatott, és csodálattal bámultak rám. Mikor befejeztem, mindenki hangos üdvrivalgásba kezdett. Amber egyenesen sikoltozott és a nyakamba ugrott. A tanár pedig elismerően nézett rám.

- Nagyon szép hangod van, örülnénk, ha az iskolai énekkarba is csatlakoznál!

- Hát, még meggondolom.

Iskola után Amber hazakísért, és egész úton be sem állt a szája, leginkább az énektudásomon filózott, hogy vajon mekkora esélyem lenne az X-Faktorban, meg hogy vajon kell-e még valami, hogy minden pasi belém essen.

- Figyu, szerinted belépjek az énekkarba? Csak mert az én régi sulimban csak a leggázabb stréberek jártak... - faggattam Ambert, mert tényleg szívesen mentem volna, de nem akartam égni.

- Aha, én a te helyedben biztosan mennék, nálunk nem gáz, mert tényleg csak azokat veszik fel, akiknek jó a hangjuk, és nem csak olyan régi dalokat énekelnek, hanem mostaniakat is. Mondjuk, van egy fura ízlése a tanárnak, de összességében jókat hallok róla.

- Mm-hm! Van kedved feljönni hozzánk?

- Igen!!!!! De király lenne! Mikor költöztetek ide?

- Hát, anyáék már egy hónapja megvették a házat, de mire áthozatták a bútorokat, meg minden... Tehát, én három napja jöttem, de addigra már tényleg be volt rendezve az egész ház.

- Wow! Honnan jöttetek?

- Magyarországról, Budapestről.

- Akkor hogy-hogy ilyen jól beszélsz angolul?

- Azért, mert csak anya magyar, apa angol, és vele nagyon sokat beszélek angolul is.

- Hmm, akkor, ha csak három napja jöttél, akkor biztos, hogy nem láttál még sokat a városból... Tarthatok én idegenvezetést??? Légyszi, légyszi, légyszi!

- Hát.........persze! - nevettem, mert bár már voltam Londonban, 2szer is, ezt nem volt szívem elárulni Ambernek. - Itt is vagyunk.

- Tyűha! Ez aztán szép ház!

- Hahó! Van itthon valaki? - kiáltottam, de senki nem válaszolt - Hát, akkor egyedül vagyunk.

- Oké. Kaphatok valamit inni?

- Persze, mit kérsz? Van narancslé, almalé, kóla, vagy víz.

- Egy almalevet, köszi.

Így leültünk a nappaliba, kezünkben egy-egy üdítővel.

- Na, volt már pasid? - kíváncsiskodott Amber.

- Volt, de csak egy.

- Milyen volt?

- Jófejnek tűnt először, de kiderült, hogy csak egy egoista, szemét állat, aki csak skalpokat gyűjt. Mikor kiderült, hogy elköltözünk le akart feküdni velem, de nemet mondtam, erre dobott. Neked?

- Huu, hát nekem még nem volt. - sóhajtott Amber, és félénken rám nézett.

- Most mi van? Nem gáz, ha nem volt még barátod!

- Bizti? Akkor jó! Mondjuk, van egy fiú, de nem merek odamenni hozzá...

- Ki az?

- A másik osztályba jár, Alex egyik haverja. Nagyon helyes, és meglepően okos, mármint ahhoz képest, hogy "menő", tudod, aki menő az egy csomószor akkora tapló.

- Alex is rossz tanuló? Nekem nem tűnt annak.

- Na, mi van? Csak nem belehabarodtál? Amúgy nem, ő sem az, mondjuk nem kitűnő, de javarészt négyesei vannak.

- Ööööö, nem... - most rajtam volt a sor, hogy lesüssem a szememet - Tegnap találkoztam már vele, na, jó, ez így túlzás, de láttam, két asztallal arrább ült az egyik kávézóban, és egyszer láttam, hogy engem bámul - habogtam.

- Akkor lehet, hogy láttad Lucast is.

- Ááá, Lucas, mi?

- Ja, a haverjaival volt, nem? - hozzá kell tegyem, egész ügyesen terel.

- De igen, aztán amikor szedelődzködtek, jött egy lány, és Alex nyakába ugrott.

- Óoó, sajnálom! - ölelt meg. Kissé zavartan öleltem vissza, mert nekem ez egy kicsit furcsa volt, de úgy tűnt, hogy Amber barátnőjének fogadott. Jó érzés volt, hogy végre megint van egy barátom! A délután további részében dumáltunk, TVztünk, de Ambernek hat körül haza kellett mennie, így anyáékkal már nem tudott találkozni.

Mikor felmentem a szobámba, leültem az íróasztalom mögé, és elkezdtem azt a dalt körmölni, ami egész nap a fejemben szólt, mióta megláttam Alexet.

„I hoped,

One day we’d meet, again.

But when I saw you today,

It was like, I’m alive again.

When I close my eyes I see you.

It’s like a daydream came true…”

A dallam is fejemben szólt, de a gitárom híján, csak ezt tudtam megörökíteni…Vacsi után gyorsan bepakoltam másnapra, és felmentem Facebookra, és láttam, hogy egy csomóan írtak a régi osztályomból, könnyes szemmel válaszoltam nekik, a (régi) legjobb-barátnőmmel, Vikivel is chateltem egy félórát, visszajelöltem az új osztálytársaimat. Sokat csacsogtam Kittivel is, és rájöttem, hogy mennyire hiányzik, hogy mindent átbeszéltünk, és mindig volt valami jó tanácsa. Nagyon fájt visszanézni a régi életemre, de Kitti rávilágított, hogy találtam egy új barátot, és a beszélgetésünk végére elkezdtem elhinni, hogy tényleg jó itt is.

Lefekvés előtt még a dalomat dúdoltam, és csak remélni tudtam, hogy egy nap majd elő tudom adni, hogy addig képes leszek életben tartani a dallamot.