4- Erik

4

Úúúú, rég nem írtam, már öt napja! Azt hiszem túlságosan beletemetkeztem a Hunger Games-be... Ez alatt az idő alatt már kiolvastam mind a három részt, odáig vagyok érte!

Pénteken észrevettem, hogy Alex engem nézett, amikor kinn ültem Amberrel az udvaron, úgy tűnik nekik is megvan a törzshelyük, mostanában sokat látom őket ott tobzódni az egyik fa alatt.

A tanárok sem hagynak henyélni, nem kímélnek. Attól, hogy új vagyok, csak még magasabbra tették a mércét, még keményebben kell dolgoznom az elismerésükért. Ezért a délutánjaim nagy részét Susan jegyzetei és a tankönyveim mellett töltöttem, meg persze a "Hunger Games- ben")

Amikor felkeltem, éreztem valami furcsa szagot... Még pizsiben lementem a konyhába, és ott találtam anyámat, amint szedi ki a sütőből, a számomra már felismerhetetlenségig égett süti(?!) maradványait. Hát, asszem, anyából sem lesz nagy cukrász... Pedig a nagyitól volt mit tanulni. Mennyire hiányzik, bár háromnaponta beszélünk, de azért az mégsem ugyanaz, mint amikor az utcában lakott. Emlékszem, egy csomót lógtam ott suli után, ha anyáék üzleti úton voltak.

Amber beteg lett (a hétvégi mozi + náluk alvásból sem lett semmi), ezért mikor kiléptem az ajtón, teljesen ledöbbentem, mert megláttam, hogy egy osztálytársam, valami Erik (mintha), ott áll. Nem tudtam mire vélni, hogy itt van, így csak köszöntem, és elindultam, de láthatóan rám várt, merthogy ő is jött mellettem. Az egész utat csendben tettük meg, ő talán nem érezte szükségét, hogy beszéljünk, én meg a gondolataimba merültem, ugyanakkor nagyon idegesített ez az egész szitu.

- Figyelj, Erik, én igazán nem értem, hogy most mi van. Egyáltalán, honnan tudtad meg, hogy hol lakom?

- Hmm, hmm-mmm - morgott valamit az orra alatt, de semmit sem értettem belőle.

- Így nehéz lesz! - és meggyorsítottam a lépteimet.

Az első óra után még pakolásztam, de megéreztem, hogy valaki ott áll az asztalom mellett. Felpillantottam, és Erikkel találtam szemben magam.

- Most hajlandó leszel velem beszélni? - kérdeztem

- Hmm, aha. - söpörte ki a lenőtt piszkos-szőke haját a szeméből, csak most tudtam megfigyelni az arcát rendesen. Egész helyes volt, eddig még csak a füzetébe láttam firkálni, meg telefonozni, tanulni soha nem tanul, órán sem figyel, ahhoz képest durva, hogy még nem rúgták ki. Nem mintha nagyon törné magát, hogy jobb tanuló legyen, szerintem legalább is.

- Oké, mit szeretnél? 

- Hát, például elmenni veled randizni, de most megelégszem azzal, ha lejössz velem a büfébe. - vigyorodott el.

Köpni-nyelni nem tudtam, mondjuk láthatóan pont ez volt célja, így mikor nem válaszoltam, egyszerűen megragadta a karomat, és lerángatott a büfébe.

- Már bocs, de mégis mit képzelsz magadról? - érdeklődtem - Ugyanis ez nem egészen így működik nálam

- Igen?

Olyan idegesítő volt a mosolya! Azt hittem, hogy most felpofozom...

- Pontosan. Menj el!

- Ha ez minden kívánságod...

- Csak hagyj békén!

- Oké, csak nyugi. - vigyorgott, mint aki pontosan tudja, hogy ezzel csak még jobban felidegesít.

Egész nap miatta fortyogtam, és láthatóan szórakoztattam, de le nem szállt volna rólam. Minden szünetben ott volt mellettem, és csacsogott mindenféléről. Nem zavartatta, hogy úgy csinálok, mintha ott sem lenne. Azonban valamikor nap közepén felfigyeltem valamire. Láthatóan Alex nagyon utálja Eriket, és ez felkeltette a kíváncsiságomat.

Hazafelé úton szóba is hoztam.

- Erik, téged miért utál ennyire Alex?

- Jééé, te tudsz beszélni! - röhögött Erik - Arra még nem gondoltál, hogy, talán azért mert most is én kísérlek haza, nem ő.

- Ezt hogy érted?

- Ááá, mindegy.

Otthon folyton azon agyaltam, vajon hogyan értette Erik azt, amit mondott. Semmire sem jutottam, így összekapartam magam, és átmentem Amberékhez.

Amber sajnos elég rossz állapotban volt, valami influenzát kapott, és még legalább jövő hétig nem jön suliba. Beszéltem neki Erikről, és azt mondta, hogy ő még soha nem beszélt vele, de a többiek bírták, év eleje óta viszont, mintha visszahúzódóbb lett volna.

- Nem tudom, tavaly még egy csomó emberrel lógott, meg több barátja volt. Most már csak az évfolyamból láttam néha valakikkel beszélgetni, az osztályról nem is nagyon vesz tudomást. Ja, tényleg, most, hogy jobban belegondolok kilencedikben még mintha jóba lett volna Alexxal is…

- Én még soha nem láttam őket egymáshoz szólni, ha meglátják a másikat, kitérnek az útból, de még csak egymásra sem nagyon néznek.

- Pedig régen ők voltak a legjobb barátok. Ááá, mindegy. Milyen volt az énekóra?

- Nagyon jó volt, persze nekem kellett szólót énekelnem… Már megint. Furcsa volt, mert most lámpalázasabb voltam, mint első alakalommal.

- Miért? Mi, vagy inkább ki miatt? - na, ő is rátapintott a lényegre…

- Nem tudom, de olyan átható tekintettel nézett Erik, hogy már abba belepirultam. Alex meg rám sem nézett, berakta az Ipodját és fel sem nézett óra végéig.

- Milyen egy bunkó… Amúgy már akartam kérdezni, hogy úgy igazán, nem akarsz egy tehetségkutatóban indulni? Szerintem tök esélyes lennél, és én a te helyedben tuti elmennék.

- Eddig nem gondolkoztam rajta, de még bármi lehet.

- És izé, nem akarsz ezzel foglalkozni felnőtt korodban?

- Nem tudom. Mindig is énekesként képzeltem el magam, de valahogy nem vagyok az a tehetségkutatós típus…

- Azért egy próbát megér, nem?

- Nem tudom.

- Az unokatesóméknak van egy bandájuk, és elég gyakran fellépnek egy bárban, nem valami nagy, de ha gondolod meg tudnám velük beszélni, hogy néha te is fellépj velük.

- Köszönöm. Az szuper lenne. Figyelj, én megyek, mert baromi sok matek leckét kaptunk. –még megöleltem, és elindultam hazafelé.

Otthon anya akart valamit adni, ezért lenn maradtam még egy kicsit, pedig eldumáltuk az időt Amberrel, és még a házimat is meg kellett írnom.

- Tessék kicsim, itt sokan hallgatják, és gondoltam hátha neked is tetszik - nyújtotta át az Adele CDt.

- Köszi, anya! - ugrottam a nyakába, mivel már régóta ácsingóztam erre a CDre.

Estefelé még dumáltam egyet Kittivel telefonon, és elmeséltem neki az Erikes történetet. Persze Alexről már tudott, és nagy nehezen a tudtomra adta (, és többször hülyének nevezett érte), hogy az a mondat, ami ennyi fejtörést okozott, csak annyit jelent, hogy Erik szerint Alexnek is bejövök (itt ugráltam egy kicsit). Meg ujjongott, hogy nemsokára végre meglátogatom.