9- Édes

9

Korábban is sejtettem, hogy nem bírják egymást, de ez a feszültség, ami a kettejük között vibrál megdöbbentett. Szinte pattogott a levegő, ha csak pár méternél közelebb kerültek egymáshoz. Már attól tartottam, hogy engem is felrobbantanak. Ráadásul még Erik is besértődött.

- Tudod, azt hittem, magányos vagy... De látom megtaláltad a neked való társaságot - szikrákat szórtak a szemei - Pont Ő? Komolyan bárki mással jóba lennél, az oké, de pont Ő???

- Mégis mi a bajod vele? Mindketten olyan ellenségesek vagytok egymással, én meg csak kapkodom a fejemet.

- Miért is tudnád, hisz új vagy.

- Történt valami közöttetek? Mert nem hiszem, hogy különösebb ok nélkül két ember ennyire utálhatja egymást. - kezdett felébredni a kíváncsiságom.

- Higgy, amit akarsz! - és ezzel Erik is otthagyott.

Következő szünetben, inkább olvasgattam, ja, meg ne feledjük ki Susan hosszú és unalmas szövegeléseit. Próbáltam párszor odamenni Alexékhoz, de amint meglátott, irányt váltott, és elment másfelé ( nem gyerekes egy picit???). A követői meg úgy mentek utána, hogy folyton az egyik biosz óra jutott róla eszembe, mikor az állatok szokásait vettük, hát ők pont olyanok voltak, mint tyúkanyó és csibéi. Nem tudom kitalálni, hogy vajon mi a problémájuk egymással...( Sürgősen kell egy kis brownie!!!!)

Chelsea aztán váratlanul otthagyta Eriket, és odajött hozzám.

- Szia, mi van veled?

- Hali, semmi különös.

- Mi történt közted és Erik között? Nagyon rossz kedve van, és nem akar róla beszélni, de folyton téged méreget... Ezért arra a következtetésre jutottam, hogy veled veszett össze.

- Aha, valahogy úgy, de nem egészen. Mármint eredetileg nem velem kapott össze, hanem Alexxal, én csak megpróbáltam kideríteni, hogy miért nem bírják egymást, alapból.

- Alex? Az nem az, amelyik után mindig egy rajongótábor kullog? Lucas haverja, igaz?

- Aha, ő az.

- Azt hiszem, tudom, bár csak pletykákat hallottam. Röviden annyi, hogy régen Erik és Alex legjobb barátok voltak, körülbelül ovis koruk óta ismerik egymást. Aztán egy nyáron át Erik kiköltözött Amerikába a nagynénjéhez, és mire visszajött, hát Alex talált új barátokat, és már szóba sem állt Erikkel. Ez teljesen váratlanul érte Eriket, és azóta sem bocsájtott meg neki.

- Hű, hát ez szemétség volt Alextól... – kicsit bűntudatom volt, hogy így viselkedtem Erikel, talán segített volna, ha lett volna esélyem korábban megtudni az okát.

- Igen, tehát azt mondod, hogy nem veled van baja?

- Nem. Miért kérdezed?

- Jah, hát, csak mert attól tartottam, hogy szakítani fogtok, vagy még rosszabb már szakítottatok is. Nem kéne, annyira édesek vagytok együtt.

- De mi nem is jártunk eddig se.

- Lehet, hogy pont ez bántja.

- Mi? - kérdeztem, bár láthatóan teljesen feleslegesen, mert Chelsea már fordult is vissza, ment vissza Erikhez. Én csak néztem, még kell egy kis idő, amíg feldolgozom történteket, ráadásul Chelsea is olyan sebességen tud hadarni, hogy mire az előző mondatát megértem, addigra mondott még másik kettőt.( De szeretnék már browniet enni! Muszáj Amberhez menet beugranom valahová, én meg fogok halni, ha nem ehetek már egy fincsi csokis sütit.) Még van egy tesim mielőtt elszabadulok, de utána rögvest irány Amber, meg a brownie. Hát a tesi nem volt életem legjobb órája, az biztos... Barbie és hasonmásai elkezdtek cikizni.

- Úúú, nézzétek az új csaj hogy rámászott Erikre és Alexre…

- De huppsz, mindkettő dobta…!

- Ez égés! Ugye ti is egyetértetek csajok??? Hihihi! - csak bennem merül fel a kérdés, hogy aki ekkora ribanc, az miért nevet mindig így?

- Látjátok milyen menőnek képzeli magát! Úgy csinál, mintha tudná, hogy itt milyen szabályok uralkodnak, pfff! - én meg csak néztem, és azon tanakodtam, hogy vajon melyiket vágjam előbb pofán, de a következő beszólásra már nem tudtam nem reagálni - Édes! Csak nem zúgtál bele mindkettőbe?! Hát ide figyelj! Szállj le róluk, menj vissza oda ahonnan jöttél! Mindenkinek úgy lesz a legjobb.

- Na, most te figyelj ide! Nem érdekel, hogy mit gondoltok rólam, de azért ez már túlzás. Amúgy meg mégis mi közötök van hozzá?! Mégis milyen alapon ítéltek meg, mikor még két mondatot nem beszéltünk?! - (hát ez jutott csak eszembe, szívás, egyszerűen nem tudok ilyen helyzetekben valami ütőset visszaszólni) és ezzel elhúztam onnét a lehető legmesszebb, szóltam a tanárnak, hogy nem érzem jól magam, ő meg hazaengedett. Amilyen gyorsan csak tudtam siettem Amberhez, majdnem a brownie-t is elfelejtettem.

Amberéknél konkrétan lepattantam az ajtóról, mivel úgy tűnik orvoshoz mentek, vagy valami, de nem volt otthon senki. Hirtelen nagyon magányosnak éreztem magam. Összevesztem, vagyis kiakadt rám mindkét fiú, Amber nincs itthon, anyáék szintén... Szépen lassan sétálgattam, nem is figyelve merre mentem, és a sütimet ettem. Közben elértem a folyóhoz, így elővettem egy füzetet és egy tollat, és firkálgatni kezdtem, miután felültem a párkányra. Először csak figurák voltak, de egy idő után átment írásba.

I wake up from an empty place

But I still cannot escape

It's like I'm lost in space

Don't know which way to go

It hurts from head to toe

All I want is to last the day

Tears are raining on my face

I can't see my way

But I keep marching on until the tears are gone

I will press my feed against the sand

I will hold the sky up with my hands

I will make a world where days are brighter

And keep it under my heart, keep it under my heart

Miután ezeket a sorokat leírtam, még nézelődtem egy kicsit, majd feltápászkodtam, és elindultam, most már tényleg haza. Furcsa volt, mert olyan érzés volt mintha, a dallal együtt a problémáimat is kiírtam volna. Előtte teljesen nyomott voltam, és összezuhant, de azt hiszem, saját magamnak adtam erőt. Elhatároztam, ha hazaérek, eljátszom gitárkíséret mellett is, talán még fel is veszem…

Út közben teljesen elcsodálkoztam, hogy mi mindent kihagytam, csak mert a gondolataim közé merültem. Ott volt egy csodálatos park, tele mókusokkal, egy öreg néni, aki a galambokat etette, egy piknikező pár és pár kellemes hangulatú butik. Ami azonban azonnal megragadta a figyelmem, az egy antikvárium volt. Otthon is sokat jártam ilyen helyekre, mert a legjobb dolgokat mindig itt lehet találni, persze tudni kell a jó helyeket, de megéri. Beléptem, és leírhatatlan látvány tárult elém, amit csak az tud elképzelni, aki maga is járt már antikváriumban. Mindenütt tárgyak, polcokra, kisebb-nagyobb halmokba pakolva. Az eladó kedvesen köszönt, és már el is tűnt újra egy halom doboz mögött. Körbejártam, és megakadt a pillantásom, egy lámpán, ami pont az éjjeliszekrényemre illett volna. Persze nem volt nálam elég pénz, és csak reménykedni tudtam, hogy az eladó lesz olyan kedves, és félreteszi nekem.